ingyen webstatisztika

TÁMOGATÓINK

erdeszlogo.jpg

 

agriaspecmento.jpg

Időjárás



  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
Beszámolók
Postás Kupa a Pilisben
Írta: Hrenkó Ivett   
2011. április 16. szombat, 17:40

Két hete kezdték meg a tájfutók az idei szezont, s ezúttal a Pilisbe utaztak, hogy 3 versenyszámban álljanak rajthoz április második hétvégéjén.

Szombat délelőtt középtávú futam vette kezdetét, mely a felnőttek szempontjából komoly tétversenynek számított, hiszen a női és férfi győztesek az augusztusi Világbajnokságon való indulási jogot harcolhatták ki. Az ETC versenyzőinek sajnos ez nem sikerült, többen vétettek technikai hibát a szabdalt, horhosos, metsződéses hegyoldalakon. A felnőtt férfiaknál Szabó András 6., Szajkó Csaba 7., csakúgy mint a nőknél Hrenkó Ivett.  A szenioroknál Dr. Nagy Árpádnak sikerült elcsípni a dobogó 3. fokát, Marczis Márta pedig a 6. helyen ért célba. További helyezések F 21 Br kategóriában ifj. Boros Zoltán, F 20-ban pedig Barta Dávid lettek 11.-ek.

A délutáni váltóversenyen már jobban mozogtak az egriek, felnőtt férfi kategóriában Szajkó Csaba, Szabó András és Kovács Ádám ezüstérmesek lettek, a már-már örök riválisnak mondható Tipo mögött. Nőknél a létszámhiány miatt nem indult csapat, viszont a MIX váltóban (korra, nemre való tekintet nélkül indulhat bárki) Dr. Nagy Árpád, Hrenkó Ivett és Barta Dávid aranyérmet szereztek, Marczis Márta, Erős Evelin és Bakos Gábor alkotta trió pedig a 15. helyen végzett.

Vasárnap a Postás Kupa zárószámát a normáltávú verseny jelentette. A pályaadatokból következtetni lehetett arra, hogy küzdős pályák vártak a futókra, pl. F 21 E – 16,6 km 630 m szint. Kovács Ádám 108 perc alatt teljesítette a pályát, ezzel a 2. helyet szerezte meg, míg Hrenkó Ivett futása az 5. helyre volt elég. Dr. Nagy Árpád is 5. lett, így összetettben lecsúszott a dobogóról, Marczis Márta 8. a két nap eredménye alapján, N 16-ban Erős Evelin 12., a junioroknál Barta Dávid szintén 12. lett.

Legközelebb 2 hét múlva a Bakonyba utazik a csapat, hogy tovább küzdjön a világbajnoki kvótákért.

 
Svédország - Örkelljunga
Írta: Hrenkó Ivett   
2011. március 19. szombat, 08:50

A 2011-es év első hétvégéjét a svédországi Örkelljungában töltöttük Ádámmal, edzőtábor keretében. A program péntek este kezdődött, éjszakai edzéssel, amit én kihagytam, tehát érzékelték a svédek, hogy nem ez a kedvenc versenyszámom. Örömmel adtam kölcsön a lámpámat Ádámnak, amire kaptunk is egy „kedves” megjegyzést: „Itt áll az az ember, aki nem ezzel a fejlámpával fog futni a Tiomilán!” J …célzott Ádámra egy csapattárs. Ehhez képest az én szuperül alulbecsült fáklyámmal Ádám a 2. lett az edzésen, csak az osztrák Gernot előzte meg. Az erdőben egyébként térdig, néhol combig ért a hó mennyisége…

Bővebben...
 
Edzőtábor Andalúziában
Írta: Szabó András   
2011. február 28. hétfő, 19:51

Február első hetét Ádámnak és nekem egy kellemes hét fős társaságban Malaga közelében, Dél-Spanyolországban volt szerencsénk eltölteni. A tervünkben egy hét tájfutó edzőtábor szerepelt a magyar válogatott keretein belül, segítve a hosszú téli alapozást néhány naposabb, optimálisabb körülmények között lefutott kilométerrel, nem utolsósorban technikai edzések lehetőségével.

Január 30-án, vasárnap reggel a Keleti pályaudvarnál így hát Ádám, Máté, Zsolt, Tóth Ádám, Skuló, Gyurkó Fanni és jómagam találkoztunk, hogy megtegyük két és fél órás utunkat vonattal Pozsonyba, ahol is átszálltunk a Ryanair olcsó, annál inkább pont tökéletes repülőjáratára egyenesen Malagába.

A két bérelt autó gyors felvétele után (Skulónak 130 Euróért sikerült 2 autót bérelnie egy egész hétre – senki ne kérdezze hogyan J) hamarosan meg is érkeztünk Marbella mellé, a Cabopino camping takaros kis 8 személyes faházába, ahol a hosszú utazás után végre alvásra adhattuk fejünket.

Bővebben...