|
Egyetemi és Főiskolai Tájfutó Világbajnokság |
|
Írta: Hrenkó Ivett
|
|
2010. július 29. csütörtök, 19:57 |
|
Kevés olyan világverseny van, ahol egy klub a nemzeti válogatott egyharmadát adja, hiszen ez történt, a 12 fős keretben 4 versenyző (Kovács Ádám, Szabó András, Szajkó Csaba és Hrenkó Ivett) az Egri Testedző Club tájfutói, akik a svédországi Borlangeben vettek részt a 17. Főiskolás Világbajnokságon június 19-24. között. Megérkezésük másnapján már a terepbemutatóra igyekezett a csapat, mely többeknek igazi kihívást jelentett a puha, mohás talaj, az aljnövényzet, mely különösen a ligetesekben nőtt nagyra, a kisebb-nagyobb sziklák, melyek épp vagy épp nem kerültek ábrázolásra a térképen és természetesen a mocsarak.
Ahogy egy verseny kezdődni szokott, a maga nyitó ceremóniájával, felvonulásával, versenyzői eskü tételével a fair-play jegyében minden lezajlott és kezdetét vette az első szám, a hosszútáv, tipikus svéd, mocsaras területen. Az igen szoros mezőnyben, Kovács Ádám a kiváló 12. helyen ért célba, míg Szajkó Csaba élete első skandináv típusú versenyét hősiesen teljesítette. A lányok küzdelmében Gyurkó Fanni 15. helye jelentette a legjobbat a magyarokat tekintve.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Országos Középtávú Egyéni és Váltóbajnokság |
|
Írta: Hrenkó Ivett
|
|
2010. június 19. szombat, 19:46 |
|
2010. június 12-13.
Izzasztó hőség, melegrekord, nyílt terület, közel 1000 rajthoz álló, küzdő szellemű versenyző – amelyek leginkább jellemezték a 2010-es Középtávú és Váltóbajnokságot Kiskunhalas-Tázlár térségében, júniusban.
A verseny amolyan nyitószámait, a szombat délelőtti selejtező csoportok jelentették, ahol a helyezések döntötték el, hogy ki kvalifikálhatta magát a délutáni döntőkre. A 38 fokos melegben azonban korántsem a papírforma érvényesült, rengeteg versenyző feladta a viadalt vagy épp annyira kifogott rajta a kánikula, hogy nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit tudott volna, így szép számú meglepetések születtek a finálékba kerülések révén. A selejtező utáni pihenés, regenerálódás 15 órakor ért véget, ugyanis kezdődtek a döntő futamok. Itt már minden élesben zajlott, ki kellett zárni a forróságot, a körülményeken való töprengést, mely kinek jobban, kinek kevésbé sikerült az eredményeket tekintve.
|
|
Bővebben...
|
|
2010. május 30. vasárnap, 19:19 |
|
Az elmúlt hétvégén szerény négy fővel, de annál lelkesebb kis csapatként indultak útnak az Egri Testedző Club tájfutói, hogy a Mecsekben versenyezzenek az ország legjobbjaival. Valóban ott volt a válogatott színe-java, hiszen válogató futamként szolgált két nap a négy napos rendezvényből. Küzdöttek azok, akik a Felnőtt Világbajnokságra, és azok is, akik a Főiskolás Világbajnokságra aspiránsok.
Az első összecsapás egy sprint versennyel kezdődött, a Pécs közelében lévő Komló városában, ahol lakótelepi tömbházak, játszóterek, erdős-parkos területek váltakoztak a pálya során. Felnőtt női kategóriában a Főiskolás VB-re való küzdelemben Hrenkó Ivett 3. helyezett lett, csak úgy, mint a felnőtt férfi kategóriában Szajkó Csaba is. Az élen Kovács Ádám végzett, aki így mindkét VB-re begyűjtött egy-egy skalpot, tehát biztos induló lesz Norvégiában és Svédországban is a sprint számban.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 29. csütörtök, 20:24 |
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
|
|
1. oldal / 2 |