ingyen webstatisztika

Egyesületi Váltó- és Csapatbajnokság
Írta: Simon Ágnes   
2009. november 05. csütörtök, 12:20

2009.10.23-24, Ágasegyháza

Az őszi idény kiemelkedő eseményének számít az egész egyesületet megmozgató két napos csapatverseny, melyre idén ragyogó meleg őszi időjárásban került sor Kecskemét szomszédságában. Az egyesület nagy része már csütörtökön leutazott, azzal az elképzeléssel, hogy terepbemutató jelleggel sikerül futni a környéken, de az sajnos a terepletiltások miatt nem sikerült. Így egy kis átmozgató városi futással kellett beérni. Ennek a nagy hátránya az volt, hogy az egyesületi váltókon kiállított csapattagok közül nem egy olyan volt, aki még soha nem járt, vagy csak nagyon keveset alföldi terepen, és tudvalevő, hogy az nagyon más, mint a Bükk… Ennek fényében a verseny kimenetele sajnos elég szomorú lett.

 

A női csapatban a kevés tapasztalattal rendelkező, de jó fizikai adottságokkal megáldott Barta Brigit indítottuk elsőnek, abban a reményben, hogy majd el tud futni valakivel az élbolyból. Ez sajnos nem sikerült, így a 2. pontját 56 perc alatt megfogva, mintegy 60 perc hátránnyal jött be a többi 14es lányhoz képest. Érezhető volt, hogy nem mi nyerjük ezt a napot… A 18as pályán Apostol Niki sem futott győztes időt, de stabil futással, túl nagy hibák nélkül hozta a váltót. Következett az idegenlégiósunk, Andrada, aki szintén nem rendelkezik túl sok alföldi tapasztalattal, a kolozsvári dimbes- dombos fehér erdők nagyon nem hasonlítanak az alföldi homokbuckákra. De hősiesen túlélte ő is, és sikerült a győztes SZVSE befutó emberével együtt célba érnie… Amanda a 20as pályára tehát 2 körrel lemaradva futhatott ki, nekem pedig nem maradt más, mint 20 perccel később, a tömegrajtosokkal elindulni. Szerencsére nem voltam egyedül, Makrai Évivel jót küzdöttünk az utolsó helyekért!:-)

Ez a női csapat teljesen új összeállításban állt rajthoz, évek óta nem is tudtunk egyesületi válón indulni, így ehhez képest örvendetes, hogy most legalább ott lehettünk. Jövőre már sokkal jobbak leszünk, ugye lányok?

Ami a férfi csapatot illeti, ők sem győzni jöttek, de a pontszerzés nekik legalább sikerült, igaz, hogy csak 1, de az is valami! Itt a szlovák idegenlégióstól vártunk talán többet, ő sem rendelkezhet túl nagy alföldi tapasztalatokkal, Martin pedig egy hős, hogy bő egy óra alatt teljesítette a pályát. Még neki sincs elég tapasztalata és egy kicsit bátrabban lehet futni is! Barta Dávid kifejezetten csapatember, itt is jó teljesítményt nyújtva indította útjára Hráb Danit, aki már csak javítani tudott a pozíción, Ádám pedig behozta a pontszerző helyre a csapatot, Jövőre itt is több pontra van esély!

A szeniorjaink remekül teljesítettek, ők képviselték ezen a napon az ETCt a dobogón. Mindkét nem csapatai a 3. helyen végeztek, Dóri, Márti és Nusi, illetve Árpád, Micubácsi és Lajos képviseletében. Gratulálunk nekik!

Verseny után kecskeméti kollégiumi szállásfoglalás, majd egy félig-meddig közös vacsorázás volt a műsor, és készülhettünk fejben és lélekben a másnapi megmérettetésre. Ettől a naptól lényegesen többet vártunk, nem is alaptalanul!

A férfi felnőtt csapat idegen légiósunk hiányában Krisztiánnal állt rajthoz, aki a 14kmes pályától már előre félt, de hősiesen teljesítette. A három alapember pedig elég jó átlagot teljesítve, különösebben kiugró eredmény nélkül végül egy kis bravúrral, de feljuttatta a csapatot a dobogóra. Két csapat is kidiszkózott az élről, így az ETCs fiúk, Ádám, Bandika, Csabi és Krisztián ott mosolyoghattak a dobogó harmadik fokán.

A női egyes csapat az idei váltó OB aranya után mindenképp dobogóra esélyesként indult, amiben pedig titkon reménykedtünk, az a 2es csapat pontszerző helyezése volt. A rajtlistát kihasználva sikerült Martinát egész jó idővel behozni, aztán Zsófi és Zita is jó teljesítményt nyújtva végül megszerezték a remek 6 helyet, mindössze 10 másodperccel lemaradva az 5. helytől! Szép volt, lányok!

Az egyes csapat egyenletes teljesítményt nyújtva, átlag 63 perces idővel, 15 perc előnnyel nyerte meg a versenyt!! Erre azért őszintén mondom, nem számítottunk! Az arany reménye megvolt, de a 15 perc előnyben nem gondolkodtunk. Amikor Szerencsi Ildi idejéről kiderült, hogy mintegy 8 perccel jobb az Ivetténél, a Szerencsi Dórié pedig 5.el, az enyémnél, már csak abban bíztunk, hogy a Jana ideje 15 perccel ütni fogja a SZVSE harmadik emberét, Hát ez bőven össze is jött, 30 perccel verte a lányt, így a SZVSE két lánya remek teljesítménye ellenére csak a 2. helyre állhatott. Ügyesek voltunkJ

A fiatal csapatok közül a lányok sajnos nem tudtak pontot szerezni a N18as mezőnyben, lehet, hogy 20ban lett volna érdemes rajthoz állni, hiszen ott minden csapat pontszerző… A 18as fiainknak sikerült az 5.hely, ami nem rossz, de lehetett volna jobb is. Majd legközelebb fiúk!

Szeniorjaink ismét remekeltek, a piros-kék ruhák ott virítottak a dobogón mindkét nemben.

Összességében szép emlékekkel jöttünk haza, illetve bennünk van a javítás esélye a jövő évi egyesületi váltó tekintetében. Hajrá mindenki!

 

ELÉRHETŐSÉGEK

etc2001@freemail.hu
facebook/egritestedzoclub

Dr. Nagy Árpád
Telefon: 30/9531-135

3300 Eger, Klapka Gy. u. 1.
Adószám:18575589-1-10
Számlaszám:11994507-03403086

TÁMOGATÓINK

erdeszlogo.png

 

agriaspecmento.png