ingyen webstatisztika

Felnőtt Világbajnokság Olomouc, Csehország
Írta: Kovács Ádám   
2008. augusztus 26. kedd, 09:13

Az év legfontosabb versenyére azzal a céllal mentem ki, hogy megdöntsem a tavaly elért 20. helyezésemet valamelyik egyéni számban. Sajnos nem úgy sikerült a felkészülésem, ahogy szerettem volna, de úgy éreztem menni fog és ezt rögtön az első futásomnál meg is erősítettem magamban, mivel 3. helyen jutottam tovább sprint számban a döntőbe.

A döntő délután volt, de már a futás előtt rosszul kezdődtek a dolgok, mert a csapatvezetők hibájából karantént 25 perccel lekéstük és akár ki is zárhattak volna a versenyből. Bemelegítés után nagy önbizalommal álltam oda a rajthoz, mert alaposan kielemeztük a terepet és tudtuk mire számíthatunk. Sajnos a rajtom előtt néhány perccel leszakadt az ég és minden vizes lett. Nagyon jól kezdtem, a 4-es pontig a világbajnoknál is jobb részidőm volt. A 6-os pontra egy szerencsétlen esés következtében elszakítottam a térképem, bevertem a bokámat és eltörtem a tájolómat. Innen aztán elveszítettem a lendületemet, nehezen tudtam olvasni a térképet, ráadásul a magyar szurkolók tanácsai közben nagyon zavartak és kizökkentem a ritmusból. Végül 30. helyen értem célba.

 

Hosszútáv selejtezőn szintén biztató, a 4. helyen jutottam tovább. Tudtam, hogy egy nagyon kemény pálya vár rám a döntőben. Az pálya harmadánál ért utól a mögöttem induló Jamie Stevenson, mivel két pontra is hagytam benne pár percet. Egy darabig együtt futottunk, de nem éreztem magam olyan jó fizikai állapotban, mint a selejtezőn és nem bírtam az ő tempójában haladni. A végén próbáltam kihozni a maximumot magamból ,de csak a 30. helyen tudtam befejezni a versenyt. Nagyon szoros volt a mezőny, 11 percet kaptam a győztestől. Ha 5 perccel jobbat jövök,már a 15 hely környékén lettem volna, az utóbbi idők legszorosabb eredménylistája ez.

A váltón én kezdtem első futóként kissé fáradtan az előző napi terhelés után. A pálya háromnegyedéig hiba nélkül futottam, majd mikor kijött rajtam a fáradtság nem figyeltem eléggé a térképre 2 percnyi hátrányt szereztem a vezető futótól. 15. helyen váltottam Gösszwein Csabit, aki kiváló futással 5. helyre hozta fel a váltónkat. Szerintem utolsó emberünk is kihozta magából, amit elvártunk tőle és 10. helyen futott át a célvonalon. Ezzel az eredménnyel bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a világ élmezőnyében is ott lenni az élen.

Én levontam a tanulságot ebből a világversenyből és tudom, hogy ha egyszámjegyű eredményeket akarok elérni a 2009es Magyar VB-n, akkor a koncentrációs képességeket és a fizikai teljesitményt kell még nagyobb szinte emelni.

 

 

Irány a 2009-es VB!

 

ELÉRHETŐSÉGEK

etc2001@freemail.hu
facebook/egritestedzoclub

Dr. Nagy Árpád
Telefon: 30/9531-135

3300 Eger, Klapka Gy. u. 1.
Adószám:18575589-1-10
Számlaszám:11994507-03403086

TÁMOGATÓINK

erdeszlogo.png

 

agriaspecmento.png