DOBÓ-TRAILROC 2012
HEGYIFUTÓ OB 2012
BAROKK FUTÓPARÁDÉ
| Tájfutó Éjszakai Országos Bajnokság |
| Írta: Simon Ágnes | |||
| 2008. június 18. szerda, 09:05 | |||
Sopron-BrennbergbányaElmúlt hétvégén, pontosabban szombat este került megrendezésre az idei éjszakai országos bajnokság, az egriek számára kicsit távoli helyszínen. Mintegy 5-6 óra utazás után érkezett a csapat Sopronba, következett a szállás elfoglalása majd vacsora és kicsit rendhagyó módon, nem a lefekvés jött ezek után, hanem a versenyre való készülődés. Fejlámpák minden futó fején és neki az éjszakai sötét erdőnek. Mintegy 200 nevező indult el, ezen a versenyformán csak a 18 év feletti futók mérhetik össze erejüket és bátorságukat. Kissé szedres erdő várt a futókra, emiatt a haladási sebesség nagyon alacsony volt, illetve ahol lehetett utakon volt ésszerü futni. Az eredmények egri szemmel főleg a felnőtt kategóriákban voltak figyelemre méltók, ahol a férfiaknál Szajkó Csaba, ETC élete első felnőtt egyéni bajnoki pontját szerezve 5. helyen ért célba, Simon Ágnes, szintén ETC pedig végre dobogón állhatott, másfél percre az aranyéremtől, ezúttal bronzérmet szerzett. Ugyan itt Hrenkó Ivett , Nyiregyházán élő de ETC szineiben versenyző hölgy a 8. ,még bajnoki pontot hozó helyre érkezett. Szenior versenyzőink közül Lajszner Attila ESP és Radics Anna ETC is bronzérmet szereztek, F 35 illetve N 40 es korcsoportokban. Honfi Gábor ESP az 50 évesek között ezúttal csak a 7. helyen, míg Lénárd Miklós és Dr Nagy Árpád ( mindkettetn ETC ) a 60 évesek mezőnyében az 5. illetve 8. helyen végeztek. Annyit azért tudni kell, hogy sajnos egyidőben rendezték Finnországban a Jukola névre hallgató váltóversenyt, melyen a férfiaknál 1400, a nőknél 950 csapat mérte össze erejét!! A magyarok élmezőnyéből is sokan ezen vettek részt, így gyengítve a hazai verseny színvonalát, ugyanakkor erősítve saját skandináv tapasztalataikat. Köztük volt a két egri kiválóság, Kovács Ádám és Szabó András ( ETC ) is, akik svéd illetve finn csapataikkal a 35. illetve a 167.helyen értek célba.
|
ELÉRHETŐSÉGEK
etc2001@freemail.hu
facebook/egritestedzoclub
Dr. Nagy Árpád
Telefon: 30/9531-135
3300 Eger, Klapka Gy. u. 1.
Adószám:18575589-1-10
Számlaszám:11994507-03403086


